2022
14
11

Ókút

„Mélységes mély a múltnak kútja”- írta le Thomas Mann ezt a hátborzongatóan szép mondatot. Most én is a múlt varázsában kutakodom. Régi családi fényképeket nézegetek. Nagyon régieket, amelyek még a 19.század utolsó éveiben készültek. Szinte ,milliméterről milliméterre tapogatom végig tekintetemmel a régi míves ruhákat. A férfiét és a nőét akikről nem tudom kik is lehettek. Kilencéves forma kisfiút fognak közre. A gyermek anyja vállán nyugtatja a kezét és a férfi mintha valamiféle tengerész öltönyben büszkélkedne, arcán halvány mosollyal ül. Pödrött bajusza tekintélyt ad nézésének. Nője és ő ülnek, a fiúcska pedig áll. A hölgy egész fiatal, finom arcú, nyakában a csipke gallér felett kettős gyöngysor. Arca szinte kifejezéstelen, mégis valamiféle kedvességet, fiatalos bájt sugall. Kik lehetnek ők? Nem tudok rájönni. Nagyon régen készült ez a műtermi kép Bécsben Victor Tschipani fotószalonjában. Lám a fotóművész neve fennmaradt, de hol van már ő is testi valóságában? A megdermedt, időt, a pillanatot ragadta meg és így hát négyszereplőssé tette remekművét. Nem raktam fel a fényképet. Szándékosan cselekedtem így, hogy amint kiderül kik is voltak ők, akkor megjelenítem. Helyettük a múlt egyik kútját mutatom meg. Kevés maradt meg belőlük, ez is itt közel százéves. Ókút ez is a javából, olyan mint kedvenc Írónőmé Szabó Magdáé. Szerettem volna a mélyére nézni, de lefedték. Bizonyosan nagyon mély lehet, mert dombtetőre fúrták meg. „Én nem rettegtem az ókúttól, hanem vágytam belé, azt gondoltam, csodálatosabb élmény aligha lehet a lassú süllyedésnél, a látható kutak varázsa is vonzott, hát még az ilyen láthatatlané, amelynek bármi lehet a fenekén. Bármi, esetleg önmagam, én állok odalenn, a törpekirály aranyrudat kalapál, én meg ránevetek saját magamra” – írta híres regényében Szabó Magda. Én nem jutottam ilyen messzire a képzeletemben. Hiszen ennek a kútnak a történetét jól ismerem: 1928 -ban egy lövői gazda, bizonyos Kolics Lajos fúratta szőlősének végébe. Annak a kápolnának a közelébe, amit egy látomás emlékére építtetett, mert 1898. szeptember 9-én a falu Szent Háromság szobra égő csipkebokorként jelent meg előtte, benne a Kármelhegyi Boldogasszonnyal, vagyis Szűz Máriával. Így lett az elkészült kápolnából búcsújáróhely. De az oda érkezőknek víz is kellett, inniuk is kellett, hiszen innentől a falu elég messze fekszik. Ám ki tudja mikor ittak itt utoljára belőle? Kolics gazda utolsó éveiben remete lett, itt lakott a dombon. Ennek a kútnak a vízéből olthatta szomját, mosakodhatott, moshatott belőle. Annak is már több év tizede. Ez az Ókút bizony sokat látott, csaknem egy évszázad alatt sok-sok embert kínált meg vízéből. Mélységesen mély lehet és mélységesen mély a múltja. Különös,hogy a réges-régi családi fotóról ez a kút jutott eszembe. Dehát ilyen az emberi lélek, képzettársításai sokszor álomszerűek. Álomszerűek,mint az ókútak, amelyek nemzedék élettörténeteit őrzik.


2022
14
11

Lelki kevélység

Az ősz „Emberi-túlságosan is emberi.”,ahogy Nietzsche szelleme ráfestené ezekre a levelekre is a filozófiai színeket. Ám az ősz semmit sem kér ebből. Évről évre, századról századra és ezer éveken át az ember nélkül színezi meg önmagát. Mi aztán meghajolhatunk szépsége előtt, írhatunk verseket mulandóságáról megfesthetjük melankolikus hangulatát, gyönyörű zenéket komponálhatunk róla. Ő semmit nem kér ebből. Mégis ha ki akarjuk lesni a titkát, akkor bizony meg kell állnunk előtte. Akkor időt kell szakítanunk a szemlélésére. Mert ki tudja hány embernek lesz ez az idei az utolsó ősze, vagy kinek kinek még hányadik ősze? Ilyenkor kérdezhetjük ezt leginkább, amikor halottaink szelleme felsejlik a temetői csendben. És mindez azért túlságosan emberi, mert könnyek gyűlhetnek a szemünkbe, mert fáradt mosoly ülhet ki arcunkra és fájdalom lebeghet lelkünk mélyén,ha megidézzük őket. Mert míg velünk éltek, senkinek sem tehettünk eleget, mert senkit sem szerethettünk eléggé és mert senkinek sem bocsáthattunk meg úgy ahogy kellett volna, és magunk pedig senkitől sem kértünk elégszer bocsánatot.
Olyan idők járnak, amikor féktelen hangzavarban élünk. Kapkodva, levegőt sem véve mondunk ki féligazságokat, üzenünk bántó szavakat, meggondolatlan sértéseket, sebeket okozó szitkokat. És mivel leírjuk például a közösségi média lapjaira, azok még jobban megmaradnak, még inkább átokként hullanak vissza mindannyiuk fejére. Ez emberi, túlságosan is emberi visszaélés és büntetés, bűnragasztás egy 21-ik századi technikai találmány nagyon rosszvoltából.
Talán nem lehet véletlen az sem, hogy Ferenc pápa vasárnapi Úrangyalán éppen a lelki kevélység veszélyére hívta fel a figyelmet, ami arra késztethet sokakat, hogy jónak higgyék magukat és ennek alapján ítélkezzenek mások felett. Hány ilyen ítélet születik meg nap,mint nap a facebook posztjaihoz fűzött hozzászólásokban. Ki tudja? Bizonyosan sok millió és milliárd az egész világon.De nem kell ilyen nagyra bővíteni a kört. Tegye a kezét a szívére az és őszintén mondja meg ,ha még soha nem bántották meg, soha nem sértették meg ezekben a hozzászólásokban. Jómagam például írtam egy jegyzetet a vasárnapi diáktüntetésekről, ott szerintem senkit sem sértettem meg. Ám a cikkemre érkező rengeteg pozitív reagálás mellett, érkeztek sértő, sőt egyenesen zaklató és már a magánéletemet érintő aljas rágalmak is. Aki ezeket írta az vajon szentül megvan győződve arról, hogy csakis kizárólag a jót képviseli és ennek alapján megteheti azt, hogy gyalázatosan megítélhet másokat. Tudom az ilyen ítéletek nagyon emberiek, túlságosan emberiek. Benne vannak káini fajtánk másokat és önmagunkat is pusztító szellemiségében. Azonban mint a cikkem elején is írtam az ősz nem vesz tudomást erről. Sírhatunk halottaink sírjai felett, emlékezhetünk jóra és rosszra egyaránt. Megbocsáthatunk és kérhetünk is bocsánatot, de azok akik ott nyugszanak már az ősz törvényei szerint hamvadtak el. Lehullottak mint a színesedő falevelek a téli álomra készülő fákról, és eggyé váltak az örök természettel. Itt a Földön nincsen sok időnk. Megtehetjük -e hogy nem bántunk meg szívfacsarón másokat, hogy nem tépünk sebeket a lelkükre gonosz szavakkal és meggondolatlan ítéletekkel. Annak alapján ,hogy azt hisszük csakis nekünk van igazunk, a másiknak nem lehet egy csepp igazsága sem és ezért a földig kell taposni őt. Ha nem tesszük meg, akkor ezt hívhatjuk a lelki kevélység csapdájának. De az ősz erről persze mit sem akar tudni, csak múlik és múlik évezredeken át, emberi életeken át. Alázat nélkül pedig eltöröljük Istenünket és erről persze az ősz semmit sem akar tudni…

2022
17
10

A csoda megtörtént

A csoda megtörtént. Városunk egyetlen papíralapú újságja, a Soproni Téma október 12-én hírt adott a múlt heti pedagógussztrájkról. Hogy mit és mennyit, azt most megjelenítem hajszálpontosan:
„Pedagógus-demonstráció
Soproni és környékbeli pedagógusok, diákok, szülők is csatlakoztak az országos pedagógusdemonstrációhoz. Múlt szerdán a Széchenyi téren gyűltek össze a résztvevők, akik „Mit kíván a magyar pedagógus?” címmel 13 pontban foglalták össze követeléseiket. Többek között béremelést, az óraszám és az adminisztráció, valamint a diákok tananyagának csökkentését, szabad tankönyvválasztást kértek.”
Ez a mínuszos hírnek is alig megfelelő terjedelmű írás a Városi hírek című rovatban volt elbújtatva. A Témában a téma mindössze négy, azaz 4 sort érdemelt meg, két sorral kevesebbet, mint például az a gombaismereti túra, amit a Fertő–Hanság Nemzeti Park szervezett. Nem tudom, hogy ki mit gondol erről, de szerintem még a kormányoldalon kitartó soproni emberek is meghökkentőnek és végtelenül szomorúnak találhatják ezt. Egy közéleti esemény,amin több száz ember megjelenik, tüntet a pedagógusok mellett, akik kifejtik véleményüket a helyzetükről. Érintve számos nagyon fontos aktuális kérdést. Nem utolsósorban a mínuszos hírben meg sem jelenített sztrájkjogot követelve, és a jogtalanul elbocsátott kölcseys tanárok visszavételét sürgetve. Meg még a többit, amiről bőven lenne mit gondolkodnia mindenkinek,aki ebben a városban, ebben az országban él.
A helyzet az, hogy egyrészt, ha Sopronnak csak egyetlen hagyományos papíralapú újságja van, amit ráadásul közpénzből, az enyémből és a Tiédből, tartanak fenn, akkor annak szakmai kötelessége lenne egy rendes tudósítást írnia az eseményről. Ez tájékoztatási alapelv, amit az Alkotmányban is szentesítettek. Másrészt miféle erkölcsi eljárás elhallgatni, megcsonkítva megjelentetni egy nagyszámú érdeklődőt megmozgató közérdekű rendezvényt? Hol tartunk mi a 21. században? Hol tartunk mi Sopron városában, amely mindig is büszke volt polgáraira és büszke volt a sajtójára is, ami a kommunista rendszer kiépítése előtti évtizedekben egyszerre több orgánumot is eltartott, színvonalas napi és hetilapokat egyaránt. Jeles zsurnalisztákat felvonultatva, mint például Parragi Györgyöt, aki országos hírnévre tett szert cikkeivel. Kinek képzelik magukat azok, akik ezért a mostani hetilapunk, a Soproni Téma kiadásáért és szerkesztéséért felelnek? Vagy egy soproni ember már csak ennyit érdemel? Vajon hol van ilyenkor a híres lokálpatriotizmus, az egykori polgári büszkeség? Vagy így is rendben van? Ennyire becsüljük közéletünket, a tanárainkat, a gyerekeinket, és önmagunkat is. Ennyi elég is nekünk. Elég???Így gondolkodnánk a jelenünkről és jövőnkről???

2022
17
10

Ne kísértsen a múlt

Ez a rádió 66 évvel ezelőtt ezekben a napokban is folyamatosan hazudott.Azután egy véres forradalom árán a Rákosi címert felváltotta az itt látható felirat. Féléves voltam akkor ,de már a történelem része. Még nem érthettem az új kezdet beköszöntőjét: „A rádió hosszú évekig a hazugság szerszáma volt. Parancsokat hajtott végre. Hazudott éjjel, hazudott nappal, hazudott minden hullámhosszon. Még a minap, hazánk újjászületésének órájában sem bírta abbahagyni a hazugságot. De ez a harc, amely az utcán kivívta a nemzet szabadságát és függetlenségét, a rádió falai közt is fellángolt. Akik a hazugság hirdetői voltak, e perctől fogva nem munkatársai többé a Magyar Rádiónak, mely ezentúl joggal viselheti Kossuth és Petőfi nevét. Mi, akik itt állunk a mikrofon előtt, mi új emberek vagyunk ezen a helyen. A jövőben a régi hullámhosszon új hangokat fognak hallani. Ahogy híressé vált régi-régi esküminta követeli, az igazságot, a teljes igazságot és semmi mást, csak az igazságot fogjuk elmondani. Egy részecske vagyunk az ország testéből. Kérjük, adják meg azt a figyelmet munkánknak, mely minden dolgozó magyar embernek jár. Mi az egész forradalmi mozgalom szószólóinak valljuk magunkat, és a magyar nemzet hangját akarjuk hallatni ország-világ előtt. A rádió régi vezetőit és munkatársainak egy részét leváltottuk. Kelt Budapest, 1956. október 30-án.”
Most szomorú szívvel emlékezem erre, mert a mai napig párhuzamok vonhatóak a mai magyar közszolgálati elektronikus és az írott sajtó híradásaiban és tájékoztatásaiban. Az október hatodikai pedagógussztrájkot a legtöbb kormánypárti médium elhallgatta, vagy megcsonkítva közölte csak. Voltak akik patkányoknak nevezték a tüntető diákokat. Sopronban a helyi televízió mindössze tíz másodpercben reagált a nem mindennapi eseményre. Azt pedig várhatjuk ,hogy a város egyetlen újságja a Soproni Téma bármit is megjelenítsen az eseményről. ( Bárha megtenné, az kész csoda lenne ! Legfeljebb egy érdekes főszerkesztői jegyzetben…) Ha elhallgatják, ha manipulálják, megcsonkítják és csúsztatják is, mondhatnánk az ő dolguk, megtehetnék ezt, persze csak akkor ha egy, csupán egyetlen párt vagy mozgalom médiájaként dolgoznának. Ennek a pártnak az érdekeit képviselnék, mondjuk a Fidesz-KDNP-ét, de ezek az orgánumok soproninak vallják magukat mindannyian. És büszkén hirdetik is ezt. Ha tehát azt hirdetik ,hogy Sopronnak a soproniaknak írnak, üzennek, akkor megkérdeznénk vajon miért hallgatják el eseményről eseményre ezeket a rendezvényeket, miért csonkítják, rövidítik, manipulálják és miért nem adnak lehetőséget a nem kormánypárti oldal véleményének közlésére is. Ráadásul-ne feledjük – a mi adóforintjainkból működnek. Az adót, a közpénzeket fizetőknek pedig jó része egyáltalán nem kormánypárti.
66 év után ezért vagyok nagyon szomorú. A hiteles, többoldalú és objektív tájékoztatás hiánya miatt. Éppen amiatt, amit hatvanhat évvel ezelőtt is követeltek a végre felébredt magyarok, a forradalmárok. A tiszta szívűek és igazságot követelők. Miért kellett a vérüket adni azért,hogy a szitává lőtt homlokzatra, a harcok ütötte sebekre felkerüljön ez a felirat: Magyar Szabad Rádió!
Soproniak, Soproni Polgárok! A szabad és független , objektív tájékoztatás elemi követelmény kellene, hogy legyen mai világunkban, a mai Magyarországon, a mai Sopronban, amely demokratikusnak és szabadnak vallja magát. Ne kísértsen a múlt többé!!! Ez mindannyiunk érdeke és felelőssége …

2022
17
10

Basa

Az egyik kedvenc gyerekkori olvasmányom. Véletlenül találtam rá. Nagyon örültem neki. Örömömet csak fokozta,hogy ez a kiadás pontosan egyidős velem. 1956-ban látott napvilágot. Ám az, hogy mindössze 3 ,azaz három forintba került az egyenesen lenyűgözött Ez ám az ár-érték arány, mert ez a kis könyv igazi szépirodalom, színvonalas és lebilincselő is egyben. Írója Szász Imre, aki nagyon tehetséges volt és a természetet mesteri eszközökkel, kitűnő , részleteket is hangsúlyozó megfigyelésével közel hozta kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Az általa megalkotott gyermekirodalom vetekszik a legnagyobb magyar írókéval. Ugyanakkor más stílust képvisel, mint például Fekete István. Szász Imre kalandregényei jobban hajaznak Mark Twain, Jack London műveire. Ez pedig nem véletlen ,hiszen írójuk hosszú ideig az Egyesült Államokban élt és be is járta annak legszebb tájait, számos kalandban volt ott része. A Basa egyébként egy kutyacsalád története. Egy csodálatos , bátor és rendkívüli erejű kuvaszé, akinek gazdáját osztrák katonák ölik meg az 1848/49-es szabadságharc idején és így magára maradva, a vad természetben és rossz emberektől üldöztetve kell megállnia a helyét. Tanulságos és szép történet, igazán hozzájárulhatott és ma is hozzájárul a gyerekek és ifjú emberek jellemfejlődéséhez. Ezért a könyv korabeli mondandójából és értékéből semmit sem veszített az elmúlt évtizedek alatt. Annak idején sokat forgattam, többször is elolvastam ez pedig jól látszik a borítóján is. Igazán megérdemelne egy egészen új kiadást.


Támogassa a szabad véleményt! Támogassa a független médiát!
A részletekért kattintson ide