Hunujgária hajnala ( XVII. részlet )

Fiktív regényem részletei az Orbán kormány utáni időkről. Amennyiben hagyjuk, akár ez is megtörténhet.

 

A vadászat

 

Budundiék élve a kínai elnök felhatalmazásával ismerkedni kezdtek a Hszincsiang-Ujgur Autonóm terület nyújtotta lehetőségekkel. Péter hu Van programot állított össze számukra, aminek megvalósítását rövidesen meg is kezdték. Rövid pihenő után pekingi tartózkodásuk harmadik napján repülőgéppel utaztak Ürümcsibe. Ahogy Péter az elnöknek javasolta elsőként a vidék keltette fel érdeklődésüket.

Izgalmas kalandként már az első napon a medvevadászat állt a programjukban. A tervek szerint az Ürümcsi tágabb körzetéhez tartozó Tűz-hegyhez helikopterekkel utaztak el. Itt terepjárók és profi vadászok vártak rájuk. Az ismerkedés és a rövid megbeszélés után elhatározták, hogy a híres Tűz-hegy aljában fekvő barlangokból hajtják ki a medvéket. Arra számítottak, hogy legalább 2-3 barna medvét ejthetnek el, amelyek meglehetősen agresszív állatnak számítanak ezen a vidéken. Szárazságtűrő bokrok és örökzöldek fedezékében foglalt helyet Budundi elnök és kísérete. Vezetőjük Alför Keshal, profi íjászként, hat felajzott nyilat hozott magával. Kettő legmodernebb amerikai gyártmányút, négyet pedig a hagyományos íjakból, szinte olyanokat, amivel honfoglaló őseink is lőttek ellenségeikre, olykor háromszor nagyobb távolságra, mint a nyugati íjászok.

Budundi természetesen ősi nyilat választott, míg Péter hu Van és Tutika a két amerikai technikai csodát. A szél nem mozdult, az árnyékban is elérte a hőmérséklet a 38 fokot így hát a vadászok homlokáról ömlött a veríték. Időnként kulacsaikból enyhítették a szomjukat. Már egy órája várakoztak és a hajtók nagy kiabálásaikkal, dobveréssel, kereplők csattogtatásával verték fel a nagyvadakat. Végül délelőtt fél tizenegy tájékában megnyílt, a tőlük mintegy hatvan méterre fekvő tüskés bokor, hatalmas barnamedve lépett elő, hajlongva és fejét ütemesen himbálva. Budundi lövésre emelte könnyű íját, megfeszítette a húrt és lélegzetvisszafojtva várt, társai csak készenlétben tartották fegyvereiket.

– Na, most – suttogta vadásztúra vezetőjük Alför Keshal.

A medve immár alig tizenöt méterre lehetett tőlük. Az elnök már célba is vette, szívtájékra célzott és a hüvelykjével végsőkig kifeszítette az ideget, a közepéből már-már kiengedte az éles acélszikékkel ellátott vesszőt. Aztán hirtelen valami furcsa dolog történt. Az állat megtorpant és magasra tartva mancsait egy méretes butykost tartott szája elé. Mindenki dermedten nézte, ahogy az óriás termetű bundás, kortyolgatni kezdete a butykos tartalmát. Ivott és ivott szakadatlanul, hogy félelmetes szája szélén is lecsurgott az ital, majd amikor teljesen kiitta az üveg tartalmát, nagyot böfögve feléjük hajította az üres flaskót. Az nagy csattanással széttört egy szikladarabon, erős pálinka illat áradt belőle. Budundi azt hitte álmodik.

– Hogy a fenébe jött ide ez a részeges mackó? – kérdezte Keshalt elképedve, aki maga sem tudta a válasz, csak a vállát vonogatta.

– Részeg medvére nem vadászom – engedte le az íjat maga elé az elnök. Ez méltóságon aluli – Hát nem látja kedves Keshal, hogy ez az állat a sárga földig leitta megát, hiszen már a lábán sem tud megállni.

És valóban a medve testének tengelye körül megpördülve a földre pottyant. Leült a porba, nagyokat és elégedetten morgott, majd szétvetett lábakkal, bambán maga elé bámulva, hortyogva elaludt.

– Én, én nem is tudom mi történhetett – motyogta értetlenül az ujgur vadászvezető. – Ez valami képtelenség! Bocsásson meg elnök úr. Jómagam a legkevésbé tehetek róla. Máris intézkedem, hogy új vadászterületre és igazi prédára menjünk.

– Á, nem kell! – legyintett fáradtan Budundi.

– Szerf Öshal lesz a vétkes – szólalt meg ekkor a túravezető segédje. bizonyos Aluk Momedani. – Ő tegnap elkotyogta nekem, hogy van itt a Tűz-hegy tövében egy hatalmas medve, itt lakik a barlangjában, valamikor cirkuszban lépett fel. Szelíd, mint a bárány, de az idomárok rászoktatták a pálinkára. Barackpálinka a kedvence. A turpániak hoznak is neki bőven belőle, mert ha nem itatják, betör a városba és tör, zúz mindent. Csak azért nem lőtték még le, mert idegenforgalmi nevezetesség. Az amerikai turisták százdollárosokkal hálálják meg, ha megmutatják nekik a macit, amint éppen piál.

– Hogy a fene a jó ízlését – vágott közbe Budundi, a barackpálinka az nekem is könnyen csúszik le a torkomon. Itt a kertekben sok barackot és szőlőt láttam, míg idefelé utaztunk. Kétszer akkorák ezek a gyümölcsök, mint otthon. Hallottam már sokat az ujgur kertkultúráról, de részeg medvékről nem.

– Hanem van ennek a mackónak a nyakában egy csillogó lánc, ha jól láttam. Ne vegyék tolakodásnak, de azt szívesen elfogadnám emlékbe, mégsem találkozom talán többé ilyen híres, piás medvével. Tutika odamennél hozzá, már úgyis alszik szegény pára, hozd ide nekem azt a nyakláncot.

– Én – e fönőköm??? – képedt el. – Borzasztóan félek tőle, erősz az a macika még álmában isz! Nem lehetne valaki mász?

– Na, gyerünk, ne gyerekeskedj, ha felébred, bizonyisten megijesztem egy nyílvesszővel, ne félj te anyámasszony katonája.

Azzal Tutika nem tehetett mást, eddig még soha nem merte a főnöke parancsait megtagadni, félve, remegve elindult hát a láncért. Szépen le is húzta a vadállat nyakából, aki nem ébredt fel, de amikor már pár lépésre eltávolodott a medvétől egy hatalmasat hördült álmában. Tutika erre, mint akit puskából lőttek ki, futni kezdett, és meg sem állt vagy onnan nyolcvan méterre egy hegyi forrás kőkávájánál. Megkönnyebbülve éppen kifújta kicsit magát, amikor az történt, hogy a másik lesben ülő csoportból valaki őt nézte medvének. Kicsinek látta és véznának, de mégiscsak medvének, így hát célba vette a nyíllal és lőtt.

– Szegítség! Szegbe lőttek főnököm! – hallatszott a vészteli kiáltás a forrás irányából, de akkor már mindenki ide-oda gurulva a földön hasát fogva röhögött. Tutika pedig visszavánszorogott hozzájuk a fenekéből kiálló nyílvesszővel, világraszóló szerencsétlen benyomást keltve.

– Gyere ide kisszolgám – vigasztalta Budundi és megvizsgálta a halálra rémült Tutika hátsóját.

A nyílvessző, amit valószínűleg nagy távolságból lőttek ki, szerencsére csak mintegy három centi mély sebet ütött, alig állt bele Tutika ülepébe. Az elnök egy gyors mozdulattal ki is húzta onnan. Abban a pillanatban a sérült kétségbeesve rázendített.

– Isztenem atyám! Meg fogok halni! Szétlőtték a szeggem! Ki neveli fel majd szegény árváimat!

Erre a mutatványra már mindenki fetrengett a földön, sokaknak könnye hullott, szinte szétszakadtak az egyre csak erősödő, hullámokba újra meg újra rájuk törő hahotától.

– Ügyes vagy Tutika, mondta Budundi, és elvette tőle a láncot, amit személyi titkára még mindig a jobb kezében markolt, teljesen megfeledkezve a különleges szuvenírről.

 

Folytatása következik

Hunujgária hajnala (XVI. részlet )

Fiktív regényem részletei az Orbán kormány utáni időkről. Amennyiben hagyjuk, akár ez is megtörténhet. további részletek

Hunujgária hajnala (XV. részlet)

Fiktív regényem részletei az Orbán kormány utáni időkről. Amennyiben hagyjuk, akár ez is megtörténhet.

 

Hadgyakorlat

 

A történtek után meg kellett szakítania a tárgyalásait a magyar küldöttségnek. Csendben és megszégyenülten hazautaztak. A nagy malőrt, amit Kínában elszenvedett, rövidesen mégis kiheverte Budundi. Sikerült otthon is rendet teremtenie. A Maxi Bűz Hadművelet megtette hatását, Budapest napokig a bűz fővárosává vált. Nemhogy tüntetni, de kimenni sem volt kedve senkinek az utcára, az emberek tucatszám szedték a hányinger elleni pirulákat, sokan kendővel, szájmaszkokkal takarták el arcukat a förtelmes bűz miatt, ami beitta magát mindenbe és szinte képtelenség volt eltüntetni. Igaz a gyűlölködés Budundi ellen csak fokozódott, de ő különféle európai bankok kölcsöneiből duplájára emelte a fizetéseket, és a családi pótlékot, bevezette a 14. havi nyugdíjat. A kedélyek így lassan lecsillapodtak, a lázadók beletörődtek kudarcukba és ily módon további esélyt adtak Budundi kormányának. A belpolitikai helyzet így hát stabilizálódott. Ami pedig az ország külpolitikáját illette, az elnök kiváló ösztöneivel most is megérezte, hogy elsősorban Kínával kell rendeznie kapcsolatait, mert az ujgur betelepítés ügye ismét sürgetővé vált. Hiszen ettől várta Budundi kormánya a gazdaság felélénkítését, az ország fejlődési pályára állítását. Mivel tudta, hogy a megsértett kínai pártfőtitkárt mihamarabb ki kell engesztelnie az elnök szokásához híven az alakoskodás mestereként úgy viselkedett, mint a rajtakapott kisgyerek, szégyenkezve, bűnbánóan kereste a nagyember kegyét. A nap minden órájában törte a fejét, miben tehetne szolgálatot neki, és erről tanácsadóit is kifaggatta. Volt, aki azt javasolta, hogy a kínai újév alkalmával küldjön tízezer Rubik kockát a pekingi iskolásoknak, mások úgy vélték, hogy nevezzenek el egy teret a fővárosban Mao Ce-tungról. Mégis ami a leginkább felcsigázta Budundi fantáziáját, hogy Magyarország vegyen részt a májusra meghirdetett észak-koreai – kínai hadgyakorlaton. A zseniális ötletet máris felkarolták a honvédelmi minisztériumban és megkezdődtek a tárgyalások ez ügyben a Kínai Népköztársaság illetékeseivel. Peking örömmel fogadta a magyar indítványt és azt is méltányolta, hogy honvédeink 20 Leopard 2 típusú páncélossal, valamint 15 önjáró löveggel szándékoztak bemutatni harci készültségüket és vitézségüket. Budundi elnök május 25-én megérkezett Pekingbe, ahol ünnepi ebéden fogadta a legfelsőbb kínai pártvezetés, majd másnap helikopterekkel elindultak a Dalian melletti nagy Fekete-hegy közelében fekvő gyakorlótérre.

A magas hegyek tövében elterülő hatalmas síkságon katonai járművek, szárazföldi hadieszközök és különféle fegyverek ezrei, egyenruhások tízezrei nyüzsögtek. Az égen harci helikopterek és szuperszonikus repülőgépek százai fokozták az általános zajszintet. A kínai hadsereg minden fegyverneme elkápráztatta Budundit, annál inkább csalódnia kellett az észak-koreaiak erőkapacitásában. A kínai elvtársak azonban előre figyelmeztették, hogy eszébe ne jusson kritizálni a koreaiak fegyverzetét, de gúnyos megjegyzéseket se tegyen rá.

Az elnök ezt megígérte, de azt nem akarta semmiképpen, hogy egy távoli fedezékből, távcsővel nézze a hadműveleteket. Árgus szemekkel kereste az övéit, a magyar honvédeket és tiszteket, az új tankokat, amelyeket a legkiválóbb partnertől. Németországtól szereztek be, és most itt vizsgáztak az első, igazi nagy haditornán. Részese akart lenni a hadműveleteknek, maga is harcolni akart elit katonáival. Ráadásul a passzív szemlélődést nem tartotta illendőnek egy feketeöves utcai harcoshoz, aki ráadásul még volt katona annak idején az átkosban. Így a kínai hadügyminiszter, Liu-Csen-King beleegyezését kérte, hogy helyet foglalhasson az egyik Leopard harckocsiban és a magyar harckocsizó személyzettel együtt ki vehesse részét a nagy csatából, amely ezúttal az imperialistákat szimbolizáló papírmasé tankok, kiszuperált régi ágyúk, repülők és járművek ellen folyt. Ami pedig az ellenséges tankokat illeti, ezek történetesen amerikai Abramsok, és dél-koreai Black Pantherok voltak, legalábbis katonai felségjelük ezt mutatta. Mondanunk sem kell élethűen készítették el őket az észak-koreai mesterek, hiszen volt éppenséggel elég gyakorlatuk már ebben.

– Fiúk veletek megyek! – szúrta ki a magyar tankosok századának vezérpáncélosát Budundi. Persze nem volt csekély a meglepetés. A legénység izgalomba jött, ilyen még nem történt meg soha, hogy egy miniszterelnök bekéredzkedik a hadgyakorlatozó páncélosba. De nem jött egyedül ott volt vele Tutika, aki erről sem maradhatott le, hiszen ő volt az elnök kabalája, szerencse malaca, neki mindenütt ott kellett lenni. A tankos egyenruhát már előzőleg megkapták a magyarok raktárjából, abban feszített a két civil. Még arra is futotta idejükből, hogy a magyar hadsereg fővezérének vállpántjai és rangjelzései is felkerüljenek Budundi hadi öltözékre. Tutika azonban semmilyen rangjelzést nem kapott, így fortyogott dühöngött magában. Meg volt sértve veszettül, mégis úgy viselkedett, mintha Szent László legnagyobb vitéze indulna csatába.

A kínaiak Type 99-esei együtt támadtak a betolakodók ellen a magyar Leopardokkal. Budundi elemében volt és arra a kérdésre, hogy a vezető térben vagy az irányzó rekeszben akar – e elhelyezkedni, természetesen a vezetést választotta. Óvintézkedésként persze nem hagyták egyedül. Mindent részletesen elmagyaráztak és segítették elindítani a hatalmas acélszörnyet.

– Gyiá! – kiáltotta Budundi, de elsőre a szörnyeteg hatalmasat lódult, túl sok gázt kapott és táncolni kezdett előre-hátra a harckocsizó legényekkel.

– Fogja vissza elnök úr! – kiabált a parancsnok.

Aztán Budundi mégis belejött, a tank egyenletesebben kezdett mozogni, már nagy robajjal, büszkén tört előre. A rádión kínai, koreai harci indulókat sugároztak buzdításul

Mi ez a csang-csong? Nekem magyar indulót játszatok a fenébe is! – adta parancsba az elnök.

Lelkesedése határtalannak bizonyult. A tankparancsnok elindította az Édes Erdélyt! Ez dübörgött a fülekbe a rádión keresztül. Tutika tapsolt örömében, dobogott a lábával.  Az Erdély induló után a magyar tankos legények dala jött. Majd a német háborús induló, ami valahogy így szól magyarul.

„Szélvihar vagy hó, Reánk süt a Nap, Legyen bár forró, Vagy vágjon éji fagy, Por lepje az arcunkat, Mi vidámak vagyunk, Dübörög harckocsink, Ez a viharunk.   Dörgő motorral, Villámként előre, Az ellenségnek, A páncéltól védve, A bajtársak előtt, Harcban magunk állunk, Magunk állunk, Mi mélyen áttörjük, Minden vonaluk”.

– Ez az, ez kell nekünk! A Tigrisek tudtak valamit Kurszknál is, most a Leopardok vannak soron. Hatvankét tonna, ezerötszáz lópaci. Rajta haragos kis macskáim, mutassátok meg a sárgáknak mit tud egy európai acélszörny! Zsongjatok! Doromboljatok!  – lelkendezett Budundi

Rövidesen 72 kilométeres sebességre kapcsolt az elnök. Tutika őrjöngve dobálta magát az irányzó melletti szűk helyen. A parancsnok kezdett aggódni: – Mi lesz, ha utasítást kapunk a rádión keresztül, lehet, hogy eltévedünk, a koordinátákat nem adták meg előre.

– Elnök úr, vissza kell vennem a kínai adást, nem szabad eltévednünk!

-A francba is, magyart adj, vagy az előbbi németet, úgyis a Krupp gyártotta ezt az acélkoporsót is, mint a Tigriseket nyolc évtizeddel ezelőtt. A parancsnok nem merte lehalkítani a magyar adást, de azért kijavította az elnököt – Ezeket a Krauss-Maffei Wegmann gyártotta, de persze vannak benne Krupp alkatrészek is… Budundi észre sem vette a kritikát, ezt látva a parancsnok a kínai adást is hallgatni kezdte a másik fülével.

Budundi azonban semmivel sem törődve teljes harci lázban égett.

– Ez fantasztikus, ez őrületen jó! – kiabálta magából kikelve és a tankot elsőként egy vízmederbe vezette, a lánctalpak okádták a sarat hátrafelé, majd egy domb tetejére tornázta fel a gépet, egy közeli erdőben derékvastagságú fákat döntöttek ki, észre sem vették, legalábbis a tank személyzete hiába figyelmeztette az elnököt, hogy elszakadtak a többi támadó egységtől. Kicsit csodálkoztak is rajta, hogy eközben megjelentek előttük a papírmasé és felfújt gumitankok és azokba kéjes örömmel bele vezette a Leopardot az elnök. Néhány koreai katona ugrált ki a papundekli tankok mögül feltartott kézzel és halálra rémülten menekültek az ide-oda cikázó fenevad elől.

– Mit kiabálnak ezek a szerencsétlenek, hogy mi-csucsing, cseszing-csun. Lőjünk! Tüzeljünk!- üvöltötte az elnök izgalomtól remegő hanggal.

– Az irányzó mit tehetett erre, a legfőbb hadúr parancsa szent volt, a 120 milliméteres ágyúból vaklövedéket engedett ki. A fülsiketítő robbanás még belül is hallatszott.

– Ó de szuper! Csodálatos! – ujjongott Adolf.

– Most a géppuskával! Rajta tüzeljünk fiúk! Ez is megtörtént, leadtak egy hosszú sorozatot. Nemsokára egy hídhoz érkeztek,

De ekkor a parancsnok már nagyon megijedt, a figyelő prizmákon keresztül mindent látott, azt is, hogy a híd vészesen közeledik, Budundi ennek ellenére teljes gázt adva ráhajtott. Recsegett ropogott a híd. Röpködtek a törött faelemek. Az angol, koreai és kínai nyelven felírt tábla pedig ripityává törött, pedig azon rajta állt az észak – koreaiak figyelmezetése: Ez a híd fel van robbantva! Kai-Sun-Csin a hadgyakorlatért felelős tábornok ezt a jelenetet távcsővel fürkészte a főhadiszállásról, és döbbenten látta, hogy egy tank az egyértelmű jelzés ellenére ráfutott az építményre.  Iszonyatos haragra gerjedt, ilyet 20 éves katonai pályafutása alatt még soha nem látott. Ekkora barommal még egyszer sem találkozott, aki nem tartotta be az előre kihirdetett parancsot. Katonai terepjárójába pattant és száguldani kezdett a Leopard nyomába. Öt perc sem telt el utolérte őket és melléjük vágott, torkaszakadtából angolul ordított a rádiókapcsolaton keresztül.

– Hadbíróság el állítjuk ennek a tanknak személyzetét! Értik maguk barmok! Maguk megőrültek, ez a híd járhatatlan. Nem látták a feliratot? Maguk szerencsétlen idióták!

– De hiszen éppen az imént mentünk át rajta, válaszolta Budundi a tank rádión keresztül.

– Azonnal adja meg személyazonosságát katona! – parancsolt rá dühtől piros arccal a tábornok, miközben a fejét fogta. Vicsorogva köpködte a Leopard által kevert port.

– Adolf Budundi, a Magyar Hadsereg főparancsnoka.

– Micsoda!… Ez… Ön az elnök úr? Ja, az más – sóhajtott a kínai főzubbonyos, megtörölve izzadságtól gyöngyöző homlokát. Aztán egy Type 99-es kínai tankot rendelt a Leopard elé, amely kivezette Budundiékat a veszélyes zónából.

– Azért ezt a történetet ne mesélje el a pártfőtitkár elvtársnak!- korholta Kai-Sun-Csin a tankháborúzó magyar elnököt, aki mámoros arccal mászott ki a Leopardból.

– A hír azonban tűzként terjedt, az utolsó rongyos kiskatona is nagyokat röhögött rajta. A csaknem halálra gázolt koreaiak pedig, parancsnokaiknak mesélték el különös kalandjukat. Szentül megvoltak győződve, hogy magyar főparancsnok egy súlyos elmebetegségben szenvedő idióta. Így jutott el a magyarok rendbontó kalandjának híre a kínai pártfőtitkárig, aki sejtelmesen mosolyogva fogadta Budundi elnököt.

– Na, Adolf, milyen volt a hídkalandjuk? – kérdezte gúnyosan.

– Elment, elment pártfőtitkár elvtárs. Tudja a magyar virtus, igaz egy kicsit túllőttünk a célon.

– Tudom – somolygott… azért egy kicsit legközelebb fogja vissza magát- tanácsolta Hszüng-Jen-Sing, Kína nagy embere. Aztán meghívta az elnököt a Pekingi Nemzeti Stadionba a Kínai Szuperliga döntő mérkőzésére.

 

Folytatása következik

Hunujgária hajnala (XIV. részlet)

Fiktív regényem részletei az Orbán kormány utáni időkről. Amennyiben hagyjuk, akár ez is megtörténhet.

további részletek

Hunujgária hajnala (XIII. részlet )

Fiktív regényem részletei az Orbán kormány utáni időkről. Amennyiben hagyjuk, akár ez is megtörténhet.

további részletek